Az emberiség egyik legnagyobb vívmánya a múlt században az volt, hogy hatalmas mértékben nőtt az élelmiszertermelés. 1900 és 2000 között a termésmennyiség terén hatszoros növekedés volt kimutatható, miközben a világ népessége kevesebb mint négyszeresére nőtt. Ez azt jelenti, hogy jelenleg átlagosan 50 százalékkal több élelmiszer áll rendelkezésünkre, mint a déd- és ükszüleink számára.
Az élelmiszer-termelés növekedésének legnagyobb részét az biztosította, hogy a gazdák minden egyes hektár földterületen több élelmiszert termeltek. A rendkívüli fejlődés a zöld forradalomnak volt köszönhető, amely óriási növekedést váltott ki a mezőgazdaságban hasznosítható modern inputok terén. Számítások szerint Norman Borlaug Nobel-békedíjas agrármérnök – aki élen járt a modern mezőgazdasági módszerek intenzívvé tételén – több mint egymilliárd embert mentett meg az éhezéstől.A zöld forradalom az emberek élelmezésén kívül a társadalmakat is sokkal gazdagabbá tette.
MIUTÁN A MEZŐGAZDASÁG HATÉKONYABBÁ VÁLT, MUNKAERŐ SZABADULT FEL AZ AGRÁRIUMBAN, AKIK A TERMELŐ ÁGAZATOK SOKKAL SZÉLESEBB SPEKTRUMÁN TUDTAK ELHELYEZKEDNI.
A zöld forradalom rendkívüli eredmény volt. A világnak azonban most egy második zöld forradalomra van szüksége ahhoz, hogy a legszegényebbek is élvezhessék annak előnyeit, és csökkenjen a globális éhezés mértéke.Erre különösen nagy szükség van most, mivel a Föld lakosságának élelmezésére vonatkozó cél teljesítése terén lemaradásban vagyunk. 2016 óta a világ vezetői nagyszabású fejlesztési – az úgynevezett fenntartható fejlődési célokra vonatkozó – ígéreteket tettek minden ország számára 2030-ra vonatozó céldátummal. Az egyik legfontosabb cél a mezőgazdaság fellendítésének módjaira összpontosít, kezdve az éhezés felszámolásától a tápanyagdúsabb élelmezésen át a fenntarthatóbb gazdálkodás megteremtéséig.
Sajnos, elmaradunk a kitűzött vállalásainktól, és nem csak azért, mert a Covid akadályozta az e téren való előrelépést. Elemzői számítások szerint még a koronavírus-járvány előtti időszak mutatói alapján is az jelezhető előre, hogy a politikusok élelmezésre vonatkozó ígéretei nem teljesülnek 2030-ra, hanem csak több mint 80 évvel később, a 2100-as évek elején valósulnak meg.
Valójában az egész világ késni fog minden nagyobb kötelezettségvállalásával. 2023-ban a nagyszabású ígéretek (vagyis a 2015-2030 közötti évekre vonatozó fenntartható fejlődési célok – a szerk.) által lefedett időszak félidejénél tartunk, a célok elérése terén azonban még távolról sem vagyunk félúton. Emiatt a Copenhagen Consensus think tank a világ legjobb közgazdászai közé tartozó szakemberekkel együtt azon dolgozik, hogy meghatározza, melyek azok az intézkedések, amelyekkel a legnagyobb eredményt lehet elérni a még hátralévő időszakban (vagyis 2030-ig – a szerk.).
HA NEM TUDUNK MINDEN ÍGÉRETET MEGVALÓSÍTANI, AKKOR MINDEN SZAKTERÜLETEN (ÍGY A MEZŐGAZDASÁG ÉS AZ ÉHEZÉS KÉRDÉSÉBEN IS) A LEGOKOSABB MEGOLDÁSRA KELL ÖSSZPONTOSÍTANUNK.
Kutatóink számos agrárpolitikai intézkedést megvizsgáltak, így például a műtrágyák támogatását és az öntözés növelését. Ezek mind valamekkora szintű hasznot eredményeznek a társadalom számára, azonban a befektetett összegre vetítve hatásuk egyáltalán nem tekinthető elképesztőnek. Van azonban egy egyértelmű lehetőség az emberiség számára. Ez pedig a mezőgazdasági kutatás-fejlesztésbe (K+F) történő beruházások nagymértékű növelése.
A szegényebb országokban a mezőgazdasági kutatás-fejlesztésre még mindig igen keveset költenek. A nagyvállalatok az ilyen jellegű kiadásaik terén a legtöbb pénzt a gazdag országokban költik el, ahol a nagyüzemi gazdálkodók jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkeznek. Ez az oka annak, hogy 2015-ben a globális mezőgazdasági kutatás-fejlesztési finanszírozás 80 százaléka a gazdag és a jövedelmi felső középkategóriába tartozó országokba áramlott, miközben a jövedelmi alsó középkategóriába tartozó országok csak a finanszírozás 20 százalékát kapták, míg a világ legszegényebb országai szinte semmit.
Ez az egyenlőtlen mértékű befektetés több mint fél évszázada áll fenn. Ez a fő oka annak, hogy a zöld forradalom nem segített akkora mértékben a legszegényebb országokon, mint ahogy az a gazdagabb államoknál megfigyelhető volt.
A GABONATERMÉS A MAGAS JÖVEDELMŰ ORSZÁGOKBAN 1961 ÉS 2018 KÖZÖTT MAJDNEM HÁROMSZOROSÁRA NŐTT, MÍG AZ ALACSONY JÖVEDELMŰ ORSZÁGOKBAN SOKKAL KISEBB, 50 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS VOLT KIMUTATHATÓ.
A kiaknázatlan potenciál óriásinak tekinthető. A Copenhagen Consensus e héten nyilvánosságra kerülő kutatása szerint a világnak évente csak kis mértékben kell többet költenie erre a célra ahhoz, hogy hatalmas hasznokat eredményezzen. A tanulmány számításai azt mutatják, hogy a kutatás-fejlesztés többletköltsége ebben az évtizedben mintegy évi 5,5 milliárd dollár lenne – ami viszonylag kis összegnek számít, még annál is kevesebb, mint amennyit az amerikaiak évente jégkrémre költenek. Ez a befektetés jobb vetőmagokat és nagyhozamú növényeket eredményezne, amelyek jobban tűrik az olyan időjárási változásokat, mint amilyenek a klímaváltozás miatt várhatók. A nagyobb és ellenállóbb termés hasznot hoz a gazdáknak, a megnövekedett élelmiszertermelés pedig a fogyasztóknak segít az alacsonyabb árak révén.
A következő 35 évben ezzel több mint 2 ezer milliárd dollár nettó hasznot generálnánk mind a gazdálkodók, mind a fogyasztók számára. Minden egyes így elköltött dollár elképesztő mértékű, 33 dolláros társadalmi hasznot eredményezne, amivel ez egy látványos befektetésnek számítana.
2050-RE EZ A TÖBBLETFINANSZÍROZÁS 10 SZÁZALÉKKAL NÖVELNÉ A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉST, 16 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTENÉ AZ ÉLELMISZERÁRAKAT, ÉS 4 SZÁZALÉKKAL NÖVELNÉ AZ EGY FŐRE JUTÓ JÖVEDELMET.
A beruházás 2030-ra 2,2 ezer milliárd dollárral növelné a fejlődő országok GDP-jét, 2050-re pedig 11,9 ezer milliárd dollárral, ami az egy főre jutó jövedelem terén 2, illetve 6 százalékos növekedését eredményezne. További haszon származna abból, hogy a hatékonyabb mezőgazdaság több mint 1 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A mezőgazdasági kutatás-fejlesztés nagyszerű befektetést jelent, mert nem csak az agráriumban dolgozó munkavállalókat válnak így termelékenyebbé, hanem több ember számára tesszük lehetővé, hogy más ágazatokban is termelékeny és innovatív legyen. Ennek következtében kevesebb ember fog éhezni, és mindenki számára csökkennek az élelmiszerek költségei. Nem tudjuk teljesíteni az összes fenntartható fejlődési ígéretünket 2030-ra. A mezőgazdasági kutatás-fejlesztésre vonatkozó vállalást azonban a világ legszegényebb fele számára teljesítenünk kell, mert ez az egyik legjobb befektetés, amit az emberiség tehet.
