Bár a liszt árán a búzakészleteik bekerülési ára és a költségnövekedéseik alapján a malmoknak emelniük kellene, most mégis némi árcsökkentés következik, amit az import által lenyomott búzaárak kényszerítenek ki. Az ukrán termény megjelenése hosszabb távon is átrendezheti a gabonapiacot.

Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a vg.hu-nak arról, hogy nemcsak a búza, hanem már a liszt is nagy tömegben érkezik Magyarországra.  Elmondta, hogy az Ukrajnából származó őrleményekből vett mintákból az egyik akkreditált laborban méréseket végeztek, ami alapján megállapították, hogy az nem felel meg a hazánkban elvárt minőségnek.

Gyenge, 21-es sikértartalmú lisztek jöttek be Ukrajnából, miközben a magyarországi elfogadott minőség a 27 százalékos

– mondta Lakatos Zoltán, hozzátéve, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) el is kezdte vizsgálni ezeket a liszteket.

A készletezés finanszírozása is veszteséget teremthet

Az ukrán búzaszállítmányok letörik a belpiaci árakat nemcsak Magyarországon, hanem Romániában és Lengyelországban is. Decemberben az étkezési búza tonnánkénti ára a korábbi 135-140 ezer forintról körülbelül 120 ezerre csökkent, ma pedig már 100 ezer forint alatti árakat is tapasztalnak a piacon.

A kialakult gabonapiaci helyzet előzménye, hogy irreálisan magasra emelkedett a 2021-es termés ára, Magyarországon alakult ki a legmagasabb terményár a világon. Ez idevonzotta a beszállítókat, nemcsak Ukrajnából, hanem Ausztriából, Romániából és Szerbiából is. Míg egy normál évben Magyarország 200 ezer tonna lisztet exportál, 50 ezret pedig behoz, most ez az arány megfordult.

Amit a termelők 2021-ben és tavaly megnyertek, annak egy részét most elvesztik, mert aki úgy számolt, hogy lesz még magasabb ár, és nem adta el a tonnánkénti 135 ezer forintos áron a kenyérgabonáját, annak a jelenlegi alacsonyabb árak mellett a készletezés finanszírozása is veszteséget jelent

– mondta Lakatos Zoltán. Most az a kérdés, hogy az árcsökkenés mértéke is meghaladja-e majd a piacilag indokolt mértéket – ahogy az korábban az ellenkező irányú ármozgással történt.

Lényeges lenne az export beindulása

Búzából megtermett a hazai szükséglet, és azzal, hogy ukrán búza is került az országba – van exportárualap. Megváltozott a piaci helyzet, mert Ukrajnából 3 millió tonna búza ment ki olyan piacokra 2022 második felében, ahová korábban nem szállítottak, és amelyek eddig a magyar búza biztos felvevőpiacainak számítottak (Olaszország, Románia, Lengyelország).

Fontos lenne az export beindulása, mert jelenleg még kevéssel a 100 ezer forintos ár alatt is nehéz eladniuk a búzát a termelőknek. A malmok sem mutatnak sok hajlandóságot a vásárlásra, hiszen a meglévő készleteik április közepéig-végéig kitartanak. Ezeket még 135-140 ezer forint körüli tonnánkénti áron vették, amíg az el nem fogy, addig vagy nem vesznek búzát, vagy csak nagyon olcsón.

A malmok lisztárai kénytelenek lesznek követni a búzáét

Lakatos Zoltán véleménye szerint ezen a piacon vélhetően hosszabb távon is el kell fogadni Ukrajnát mint szereplőt. Az ukrán gazdálkodók teljesen más feltételek között termelnek, mint a magyar termelők, emiatt nagy tömegben érkezhet Európába olcsóbb áru a magyar búza versenytársaként, aminek a hosszabb távú megjelenése teljesen átrendezheti a piacot.

A malmok lisztárai kénytelenek lesznek követni a búzáét, azaz februárban a malomipari  cégek – igaz eltérő mértékben –  csökkentik a lisztárakat. Ez nem jelent egyik társaságnak sem jó hírt, hiszen az a búza, amiből most a lisztek készülnek, még 135-140 ezer forintos áron került a raktárakba.