Felhívás

Tisztelt Partnereink!

Felhívjuk kedves partnereink figyelmét, hogy 2019. májusában tudomásunkra jutott, hogy a cégvezetés, ügyvezetés beleegyezése nélkül kötöttek az Agroforte Grain Kft. nevében és helyett 2019-es évi termény előszerződéseket! Ezek tartalmában (itt gondolunk a vételárra, szállítási periódusra, fizetési feltételekre) nem konzultáltak az Agroforte Grain Kft. terménykereskedelméért, logisztikájáért felelős személyekkel!

Ezeknek a szerződések létrejöttéről így nem volt ismerete az Agroforte Grain Kft.-nek!!

Nem is tudjuk kötelező érvényűnek tekinteni, elfogadni, hiszen nem volt ezeknek a szerződések megkötésére felhatalmazás az Agroforte Grain Kft. részéről!

Jelenleg próbáljuk felvenni a kapcsolatokat a szerződésben szereplő cégekkel, eladókkal, de mivel nem volt korábban kapcsolat a szerződéseken szereplő termelők és az Agroforte Grain kft. között, így ez igen időigényes folyamat. Célunk megismerni a jelenleg kialakult kellemetlen helyzetet, ill. kideríteni, hogy mi történt valójában és a mindenki számára megfelelő megoldást megtalálni.

Továbbá kérjük, hogy a jövőben vegyék figyelembe –  főleg az új partnereink, hogy az Agroforte Grain Kft.-nek a központi szerződés küldése a következő e-mail címekről szokott történni:

Tehát a gyakorlat a következő, elsődlegesen a központi e-mail címekről megy a szerződés az eladó e-mail címére, párhuzamosan (időben természetesen kicsit később) postai úton érkezik az eredeti. Ha ettől eltérő üzletmenetet tapasztalnak/tapasztaltak, kérjük, hogy jelezzék azt írásban a fenti e-mail címekre.

Megértésüket, közreműködésüket előre is köszönjük!

Üdvözlettel:

Agroforte Grain Kft.
2019.05.28.