Tisztelt Partnereink!
Az év végén egy podcastben hallottam Szabó Lászlót, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottsági elnökét, ahol 10 perc alatt összefoglalta, hogy szerinte hogyan változott az elmúlt pár évben az agrárium, mellyel egyet lehet érteni, vagy nem, de az biztos, hogy érdemes rajta elgondolkodni.
A podcastben kitért arra, hogy a 2023-as év GDP-arányosan kiemelkedő volt az agrártermelők számára, de csak a statisztika mutatja, hiszen a bázis évben, 2022-ben aszály volt, így nem volt nehéz növekedést produkálni.
Ettől függetlenül, bárkit megkérdezve a termelők közül, jövedelmezőség szempontjából sem a 2022-es, sem a 2023-as év nem volt a legjobb a többség számára. Hiába volt viszonylag jó termés 2023-ban, a jövedelmezőség erősen csökkent.
Ennek több oka is van:
- Van olyan gazda, akinek még az előző évi termése is megvan, és küszködnek jelenleg az értékesítéssel, mert eltűntek a vevők a piacon.
- Esett a fogyasztás, ezáltal nem kell annyi alapanyag, csökkent a pazarlás mértékéke.
- Drágult a finanszírozási környezet.
- Az inputanyagok ára emelkedett.
- Bizonytalan a piaci környezet.
Van, aki úgy gondolja, hogy csak az ukrán áru behozatala miatt alakult ki ez a helyzet, pedig a szakember véleménye szerint ez sem helyes megállapítás. Ha végignézzük a 100-150 éves tőzsdei chartokat, akkor látszik rajtuk, hogy folyamatosan értékelődik le a gabona sajnos.
Az is tény, hogy egyre hatékonyabban, több terméket állítanak elő évről évre a világban. Azt sem lehet kijelenteni, főleg itt Európában, hogy nem esznek kevesebbet az emberek, hiszen egyre nagyobb probléma, hogy túlsúlyos a társadalom, főleg a fejlett világban. Szerencsére a világpiacon az ipari felhasználás folyamatosan nő, például etanol, keményítő, izzócukor előállítás stb.
Tehát ha ez az ipari felhasználás nem lenne, akkor az élelmiszeripar jóval kevesebb felvevőpiacot biztosítana, kvázi még több felesleg alakulna ki a piacon, mondja a szakértő.
Szerinte a tömegtermeléses gabona jövője jelenlegi formátumban nem annyira fenntartható, nem megfelelően jövedelmező! Valami változás kell, mert ami eddig működött, az most nem mutatkozik tökéletes megoldásnak.
Van egy ötlete is, amelyben leírja, hogy tömegtermelés helyett szerinte miben érdemes elgondolkodni. Az pedig a minőségi termékek előállítása.
Hiszen ha minőségi termékeket fogyasztunk, akkor egészségesebbek maradunk, és később kevesebbet kell költeni gyógyszerekre. Ez komplex, tudatos gondolkodást igényel, de konkrét példában is kifejti okfejtését százalékosan.
Érdemes végighallgatni ezt a gondolatébresztőt, hogy ki miben látja a változás kulcsát, sikerét, lehet, hogy ez lesz a jövő, de az is lehet, hogy az ellentéte. De mégis legalább egy újabb információval gazdagodik az ember.
Hiszen a 2024-es esztendő sem mutat sok kecsegtető lehetőséget egyelőre. Ezt azért mondjuk, mert látjuk a korlátozott lehetőségű előkötési árakból, hogy a sokak által várt csoda még nincs a látókörben.
Még egy hasznos információ, kiegészítés az idei évben kötött világpiaci gabonaügyletek részleteiről: a legutóbbi Világpiaci Búza tenderen, melyen több mint 400.000 t búzát vároltak meg, több mint 300.000 t orosz búza lett a nyertes. Sajnos ez a mennyiség sem csökkenti az EU készleteit, tehát szűkül a kör, ahova el lehet adni, mert azok a raktárak sem fognak vélhetően megfelelően kiürülni.
Megváltoztak az értékesítési csatornák/kapcsolatok a világpiacon.
További érdekes szakértői gondolatok, melyeket érdemes megismerni:
Ami biztos, hogy újabb és újabb kihívásokkal és bizonytalanságokkal kell szembenéznünk ebben a 2024-es esztendőben.
Mi már elindultunk az új termés előkötési lehetőségeinek vizsgálatában.
Pontos részletekért kérjük, forduljanak kollégáinkhoz.
Amire már látunk lehetőséget:
- Durum búza
- ISCC repce
- Árpa
- Búza
Amiben tovább szeretnénk bővíteni a portfóliónkat:
- Durum búza és sörárpa értékesítéseiben szeretnénk partnereinknek segítséget nyújtani.
- Belföldi és nemzetközi fuvarfeladatok megoldásában.
- Rugalmas egyedi feltételek kialakításában a partnereink tárolási szolgáltatásaiban.