Drámai a helyzet a földeken: lassan sem ismerünk majd Magyarországra

Drámai a helyzet a földeken: lassan rá sem ismerünk majd Magyarországra
A megváltozó éghajlat, a termelési feltételek szigorodása és az import is egyre nehezebb helyzetbe hozza a szántóföldi növénytermesztést Magyarországon, jóllehet ebben kiváló adottságaink és remek eredményeink voltak korábban – hangzott el az Alapvetés, a Portfolio mezőgazdasággal és élelmiszeriparral foglalkozó podcastjének legújabb adásában, amelyet az Agromashexpo rendezvényén került rögzítésre. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerint nagyot kell fejlődnie az ágazatnak, hogy tudja tartani a lépést a kihívásokkal.
A magyar mezőgazdaság gerincét a szántóföldi növénytermesztés adja, amelyben hagyományosan jó adottságaink vannak, ám ezeket a kedvező feltételeket egyre kevéssé lehet biztosra venni.
A MEGVÁLTOZÓ ÉGHAJLAT, AZ EGYRE SZÉLSŐSÉGESEBB IDŐJÁRÁS MIND TÁVOLABB SODORJA AZ ÁGAZATOT AZ IDEÁLIS, „TANKÖNYVI” FELTÉTELEKTŐL.
Nehezíti a helyzetet az is, hogy a szigorú uniós szabályozással egyidőben jelentős nyomást helyez a piacra az import ukrán gabona – amelyet jóval lazább előírások mellett termelnek.
Az Agromashexpo alkalmával felvett podcast beszélgetésben Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke beszélt a kihívásokról és az ágazat előtt álló problémákról, és elhangzott:
AKI ÁTLAGOS SZINTEN TERMEL, AZ BIZTOSAN BUKIK A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉSBEN.
Ugyanakkor a megoldások is szóba kerültek. Az elnök szerint a kiutat a generációváltás, a birtokkoncentráció, a külföldi tapasztalatok felhasználása és végső soron az egyre hatékonyabb, egyre nagyobb termésátlagokat produkáló termelés jelenti.

A teljes podcast az alábbi linken elérhető:

forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230201/dramai-a-helyzet-a-foldeken-lassan-ra-sem-ismerunk-majd-magyarorszagra-593972